Hola chicos! :) Megérkezett a legújabb Raquel bejegyzés! Képek pedig a Galériában! :) puszi

fordítás by: Bogi

• Az ember, aki nem hitt a szerelembe

Szeretnék elmesélni nektek egy régi történetet, egy emberről, aki nem hitt a szerelemben. Ugyanolyan egyszerű ember volt, mint te, és mint én, de a gondolkodási módja különlegessé tette: meg volt róla győződve, hogy a szerelem nem létezik. Sok tapasztalatot gyűjtött a szerelem megtalálása végett folytatott próbálkozásaiból, természetesen megfigyelve a körülötte levő embereket is. Elmúlt életének jó részében próbálta megtalálni a szerelmet és végül rájött, hogy a szerelem nem létezik.

Bárhova is ment elmagyarázta az embereknek, hogy a szerelem nem más, mint a költők egy fikciója, vallások egy koholmánya, amivel ily módon próbálták manipulálni a butákat, hogy irányítsák és hívőkké alakítsák őket. Azt mondta, hogy a szeretet nem valós és emiatt senki sem fogja soha megtalálni, még akkor sem, ha keresi.

A férfi fáradhatatlanul folytatta a beszédet felsorakoztatva minden érvet, mely alátámasztotta, hogy a szerelem nem létezik és folyamatosan mondogatta: „Velem már mindez megtörtént. Nem fogom engedni senkinek, hogy újra manipulálja az elmémet és irányítsa az életemet a szerelem nevében.” Az érvei elég logikusak voltak, és sok embert meggyőzött a szavaival. A szerelem nem létezik.

Azonban egy nap, ez az ember elment sétálni egy parkba, ahol felfigyelt egy padon ülő, zokogó, gyönyörű nőre. Amikor észrevette, hogy sír, kíváncsi lett, leült mellé és megkérdezte tud-e neki segíteni. Szintén megkérdezte miért sír. Elképzelheted a meglepettségét, amikor azt felelte neki, hogy azért sír, mert a szerelem nem létezik. A férfi azt mondta: „Ez hihetetlen: egy nő, aki hisz abba, hogy a szerelem nem létezik”. Természetesen több dolgot is meg szeretett volna tudni a nőről.

-Miért mondta, hogy a szeretet nem létezik?-kérdezte tőle.

-Nos, ez egy hosszú történet-magyarázta a hölgy. Nagyon fiatalon házasodtam meg, nagyon szerelmes voltam, tele illúziókkal és reméltem megoszthatom az életemet azzal, aki a férjem lesz. Hűséget, tiszteletet és megbecsülést fogadtunk egymásnak és ezáltal családdá váltunk. De hamarosan, minden megváltozott. Egy tipikus nővé váltam, a gyerekekre és az otthonunkra figyeltem csak. A férjem folyamatosan haladt előre a munkájába, a sikere és az otthonról alkotott képe számára sokkal fontosabb lett, mint a saját családja. Elvesztettem a tiszteletet és elvesztettem őt is. Megsértettük egymást és egy bizonyos ponton rájöttem, hogy nem szerettem őt és ő sem szeretett engem.
De a gyerekeknek szüksége volt apára, ez volt a kifogás, hogy továbbra is fenntartsam a kapcsolatunkat és mindenbe segítsem őt. Mára a gyerekek felnőttek és függetlenek lettek. Így már nincs semmilyen kifogásom, hogy mellette maradjak. Közöttünk nincs se tisztelet, se kedvesség. Tudom, találhatnék mást, de úgy is minden ugyanaz lenne, mert a szerelem nem létezik. Semmi értelme keresni, mert nincs. Ez az oka annak, amiért is sírok.

Amint teljesen megértette a nőt, megölelte és azt mondta:

-Igaza van, a szerelem nem létezik. Keressük a szerelmet, kinyitjuk a szívünket, sebezhetőek leszünk, viszont az egyetlen, amit megtalálunk az az egoizmus. Habár úgy gondoljuk, nem fog fájni, de fájni fog nekünk. Nem fontos hány kapcsolatot kezdeményeztünk, mindig ugyanaz történik. Akkor miért folytatassuk tovább a szerelem keresését?”

Úgy tűnt számukra, hamarosan egy nagy barátság fog szövődni közöttük, a legjobb, ami valaha birtokoltak. Egy csodálatos kapcsolat volt. Kölcsönösen tisztelték és sohasem alázták meg egymást. Boldogságot hozott nekik minden együtt töltött perc. Közöttük nem volt sem irigység, sem féltékenység, nem ellenőrizték egymást, nem birtokolta egyik a másikat. A kapcsolat folyamatosan növekedett. Imádtak együtt lenni, mert azokban a pillanatokban jól szórakoztak. Ráadásul, hogyha külön voltak, hiányoztak egymásnak.

Egy nap a férfi egy utazása során, miközben elhagyta a várost, egy igazán különös ötlete támadt. Azt gondolta: „Mmm, talán, amit iránta érzek az a szerelem. De ez nagyon távol áll mindentől, amit eddig éreztem. Nem az, amit a költők mondanak, nem is az, amit a vallás tanít, mert én nem vagyok felelős érte. nem veszek el semmit tőle, nem érzem fontosnak, hogy vigyázzon rám, nem szükséges, hogy a problémáim forrása legyen vagy a balszerencsémé. Együtt jobb, élvezzük egymást. Tisztelem a gondolkodásmódját, az érzéseit. Nem csinál olyat, ami miatt szégyellném magam; egyáltalán nem zavar. Nem vagyok féltékeny, amikor másokkal van; nem irigykedem a sikereire. Talán a szerelem tényleg létezik, de nem úgy, ahogy az egész világ vélekedik róla.”

Alig várta, hogy hazaérjen és előadhassa a különleges ötletét. Azonnal elkezdte magyarázni a nőnek, aki azt mondta: „Pontosan tudom, mit akarsz nekem mondani. Régóta hasonlóan gondolom, csak nem akartam veled megosztani, mert tudtam, hogy nem hiszel a szerelembe. Talán a szerelem tényleg létezik, de nem az, aminek mi hisszük.” Úgy döntöttek egy pár lesznek, és együtt élnek, és hihetetlen módon a dolgok nem változtak meg közöttük. Továbbra is tisztelték, segítették egymást és a szerelem minden alkalommal egyre erősebb lett. Olyan boldogok voltak, hogy még az egyszerűbb dolgok is egy szerelmes dalt idéztek elő a szíveikben.

A szerelem, amit érzett teljesen átjárt a szívét, egy éjszaka, egy nagy csoda történt. Nézte a csillagokat éppen, és felfedezte a legszebbet mindközül; a szerelme olyan nagy volt, hogy a csillag elkezdett leereszkedni az égről, egy kis idő múlván ott volt a kezében. Ezután másik csoda történt, ekkor a lelke összeolvadt azzal a csillaggal, határtalan boldogságot érzett, alig tudta kivárni, hogy a nőhöz fusson, és a kezébe adja a csillagot, mint a szerelmük egy bizonyítékát. De abban a pillanatban, amelyikbe a kezébe adta a csillagot a nő kétséget érzett: úgy gondolta, hogy ez a szerelem elsöprő, és abban a pillanatban a csillag kiesett a kezéből és millió aprócska darabra tört.

Most az idős férfi járja a világot hirdetve, hogy a szerelem nem létezik, egy csinos idős hölgy pedig vár egy férfit az otthonában, könnyeket hullajtva a Paradicsom miatt, hiszen egyszer a kezei között volt, de egy pillanatnyi kétség miatt elvesztette. Ez annak a férfinak a története, aki nem hisz a szerelembe.
Kettejük közül ki hibázott? Tudod, hogy mi nem működött? A hiba a férfi gondolkodásában volt, a nőnek adta a boldogságát. A csillag volt a boldogsága és hiba volt a nő kezébe adni. A boldogság nem kívülről jön. A férfi boldog volt a szerelemtől, ami a belsőjében áradt, a nő boldog volt, a szerelemtől, amit saját magában érzett. De amint a férfi felelősé tette a boldogságáért, a nő eltörte a csillagot, mert nem lehet felelős a férfi boldogságáért.

Nem fontos, hogy a nő mennyire szerette a férfit, sohasem tudta volna boldoggá tenni, mert sohasem tudhatta volna, hogy mi az, amit a férfi szeretne. Sohasem ismerhette a férfi elvárásait, mert sohasem lehet tisztába annak álmaival.

Ha megfogod a boldogságodat és más kezébe adod, előbb vagy utóbb összetöri. Ha a boldogságodat másik személynek adod, mindig magával fogja vinni. Mivel a boldogság csak a saját belsődből jöhet, a szeretet eredményezi, csak te vagy felelős a saját boldogságodért. Sohasem tudunk mást felelősé tenni saját boldogságunkért, habár amikor elmegyünk a templomba összeházasodni, az első, amit csinálunk, hogy kicseréljük a gyűrűket. Ezáltal a másik kezébe helyezzük a csillagot azzal a reménnyel, hogy boldoggá fog tenni minket és mi pedig boldoggá fogjuk tenni őt. Nem fontos mennyire szeretsz valakit, sohasem leszel pontosan olyan, amilyen az adott személy szeretné, hogy legyél.

Ez a legfőbb hiba, amit már a kezdetektől fogva elkövetünk. Boldogságunkat a párunkban keressük, de ez nem így működik. Ezek mind olyan ígéretek, amelyeket képtelenek vagyunk betartani, ezáltal előkészítjük a saját bukásunkat.

„La maestría de amor” Dr Miguel Ruiz

PULL&BEAR pólót viselek, HUGO BOSS bőrkabátot, NEW BALANCE cipőt, YVES SAINT LAURENT táskát, a gyapjú turbánt néhány éve vettem New York-ban, és a szoknya az egyik nagy, Los Angeles-i bevásárlóközpontból van. Szép hetet kívánok!

Szeretet és fény!

Raquel

„…Társulj hozzám szavak nélküli beszéd csendje,

A tudat, hogy itt vagy és én melletted.

Társulj mellém érintés nélküli ölelés abszurdja.

Te a helyeden, én is az enyémen,

mint egy őrangyal.

Társulj hozzám egyedüllét…

Társulj hozzám szavak nélküli beszéd

Örülj annak, amid van

és csak hűtlen lesz hozzád ez az egyedüllét.

Társulj mellém kimondatlan szeretet,

Érintés nélküli tapintás, bőr válasza nélküli ellenfény,

magamban gondolom, hogy érted élek,

Társulj hozzám egyedül lét.”

Ricardo Arjona